„Sajtból van a Hold” énekelhetném Demjén Rózsival.
Ez egy ilyen éjszaka. Kristálytiszta az ég, és a Hold hatalmassá nőtt korongja kísérteties fénnyel árasztja el a tájat. Kutyagyerekek, farkas hordák vonyításától hangos a máskor csendes éj.
Kis Pilincka gondolt egyet. Nagyon-nagyon éhes lévén, valahogy el kéne érni azt az óriási sajtot. Ő volt a legkisebb farkas gyerek, mindenki kedvence. Addig-addig rimánkodott a többieknek, míg beleegyeztek, segítenek neki. Egymás hátára álltak, létrát adtak testükből Kis Pilinckának, aki lelkesen el is indult felfele. Sokan voltak, de nem elegen. Öregfarkas, a Vén Vonyító, aki eddig csak szemlélődött, körbeloholta a környéket, majd hetedhét határon túlra is eljutva bíztatta népét: mindenki hozzon még egy farkast, de ha csak ebet talál, béküljön meg vele kicsit, hívja őt is. El kéne érni azt a hatalmas sajtot odafönn, jutna bőven minden éhezőnek. És hívó szavára jöttek a farkasok, ebek, sőt erre az időre békét kötve macskák, egerek másztak egymás hátán az égig. A legkisebb, a templom egere, Mici, nagyon elfáradt. Ő volt az első, aki elérte a Holdat. Harapott belőle egy nagyot, egy másik darabkát félretett beteg testvérkéjének, majd megindult lefele. Sokan hasonlóan cselekedtek, a kisebb sajtevők. A farkasoknak még mindig ott maradt csaknem az egész Hold. Gondolni kell a holnapra, nagy a család, mindenki hordjon Vén Vonyító hordájához akkora darabot, amekkorát csak bír. Az odúk mélyén gyűlt a sajt. Az égen fogyásnak indult a Hold… A farkasok népe is lassan szétszéledt, saját hordáját is bőven ellátva finom falatokkal.
Másnap este elkeseredett szemek meredtek az égre. Eltűnt a Hold. Sűrű sötétség honolt a világon… Öreg farkas, nehogy rajtuk kérjék számon az ellopott Holdat, bíztatta a hordát: vonyítsatok, jó hangosan, hogy a kutyák- macskák-egerek széthordták a Holdat, rajtuk kell számon kérni. Lett is hadd- el-hadd. Azóta haragszanak egymásra.
Ha éjjel sűrű-sötét erdőben járnál, s látnál felvillanni különös fényeket, tudd, nem a Lidérc játszik veled bújócskát. A farkasok eszik titokban a jól elrejtett sajtot.