Az utca csendjét a közeledő rendőrautók egyre hangosabb szirénája verte fel. Nagy fékcsikorgással megálltak félkör alakzatot felvéve a Brown street harmincöt előtt. A rendőrök kipattantak a járműveikből, fegyverüket kirántották tokjukból és a nyitott kocsiajtók mögött fedezékbe vonulva célba vették az egyik ajtót. A hirtelen beálló csöndben tapinthatóvá vált a feszültség.
Egy fekete szedán állt meg a műveleti területet elkülönítő sárga szalag közelében. Utasa kiszállt és megindult a hozzá legközelebb posztoló közeg felé.
– Mi a helyzet Robert? – kérdezte Stanton nyomozó.
– Maga mit keres itt hadnagy? – nézett rá csodálkozva a járőr.
– A környéken jártam, amikor láttam a száguldó rendőröket. Nos?
– 211A-t kaptunk öt perccel ezelőtt a bankból. Túszok vannak, de még nem tudjuk hányan.
– Követelés?
– Még nem ismert. A túsztárgyaló úton van, mint ahogy a S.W.A.T. is… – elhallgatott, mert hirtelen lövés dördült a bankban. Az utcán tartózkodók teste megfeszült.
A következő pillanatban begurultak furgonjukkal a S.W.A.T. emberei is, így Stanton a háttérbe húzódott. Bólintott a kocsijukból kiszálló rohamosztagosoknak. Tudta, hogy ha feladata lesz, hívni fogják.
A kommandósokat irányító Divine hadnagy rögtön nekilátott a szervezésnek:
– Mit találtál Fox? – kérdezte a kommunikációs tisztet, aki már bőszen pötyögött az elektronikai eszközökhöz tartozó klaviatúrán.
– A kamerákat kiiktatták, de megvannak a felvételek a behatolásról – majd mondandóját befejezve végignézték a biztonsági kamerák által felvett támadást. Először nem akartak hinni a szemüknek, s ha nem bankrablásról lett volna szó, akkor már rég nevettek volna, de a helyzetre való tekintettel, a legnagyobb komolysággal kezelték az ügyet.
– Ez érdekes lesz… – morogta Divine, ahogy a felvételeket nézte – így nem lehet őket beazonosítani – mondta és az álarcokra mutatott. – Hicks, hogy állunk az épület tervrajzával? – fordult másik beosztottjához.
– A tetőn át tudunk csak behatolni, de vakok leszünk, hiszen a lépcsőházban nem tudjuk, hogy elhelyeztek-e saját megfigyelőrendszert.
– A lifttel is ugyanez a helyzet – töprengett Divine, majd tovább folytatta. – Szellőző rendszer?
– Hát az úgy gondolom, hogy megoldható – válaszolta Hicks, majd ahogy a tervrajzba belemerült egyre inkább biztos lett állításában. – Igen, kivitelezhető.
– Akkor munkára fel!
Divine négy emberével együtt futólépésben megindult a bank melletti szomszédos ház felé. Isteni szerencse volt, hogy a két épületet mindössze csak egy sikátor választotta el egymástól. A hadnagy futtában látta, amint megérkezett a túsztárgyaló is. Fontos volt, hogy lekössék a támadókat, hiszen amíg megy a telefonálgatás, addig időt nyernek. És ilyenkor minden perc számít – tette még hozzá magában, ahogy a bank melletti épület lépcsőjén rohantak felfelé. A tetőn megkönnyebbüléssel vette észre, hogy a két épület közötti „átkelést” nem kell kitalálnia, hiszen az ott parlagon heverő létra magától adta a megoldást.
Ahogy átjutottak a banképület tetejére, a széles fűtőcsövek mentén, óvatosan araszoltak a szellőző rendszer felé. Eltávolították a csavarokat, majd egymásra néztek. De ki fog bemászni és nem beszorulni a szűk keresztmetszetű lyukba? – morfondírozott magában Divine, ahogy pillantását végighordozta társain. Egyedül csak Rodriguez képes a feladatot végrehajtani, aki egy kicsit kisebb volt a többiekhez képest és újonc volt közöttük. Egyszer mindenkinek át kell esnie a tűzkeresztségen – döntötte el Divine és kiadta az instrukciókat. Rodriguez bemászott a csőbe, a többiek pedig a tetőajtóhoz rohantak.
Mintha órák teltek volna el – pedig csak két perc volt – kinyílt a tetőajtó:
– Minden tiszta – hallották Rodriguez suttogását, majd folytatta. – Nincs a lépcsőházban kamera, sem egyéb érzékelő.
Óvatosan megindultak lefelé, szintről szintre haladtak. Az első emeleten található egyik irodában egy holttestet találtak.
– Na, lesz itt munka mindenkinek – mondta Divine, miközben lehajolt és kitapintotta a fekvő test nyaki ütőerét. Fejét megrázta, ahogy megállapította a halál beálltát. – Szóljatok be rádión, hogy egy halott civil is van, értesítsék erről a lent dekkoló Stanton nyomozót.
Tovább indultak lefele, hogy megközelítsék a bankba közvetlenül bevezető hátsóajtót. Füleltek. Hangokat hallottak a túloldalról. A kamerák által felvett videó alapján legalább négyen voltak a támadók. De ebben nem lehettek biztosak, hiszen belső emberük is lehetett, ami további kockázatokat rejtett magában.
A megrongált kamerák miatt nem tudták, hogy jelen pillanatban a bent lévők, hogyan helyezkednek el.
– Az ajtót nem fúrhatjuk meg, mert túl nagy zajt csapnánk – mondta suttogva Rodriguez, aki nem is sejtette, hogy ezzel az egy mondatával megírta az akció további menetét.
Divine ujjával felfelé mutatott, ami a fiatalembernek egy újabb szellőzőrendszerbeli randevút jelentett. A főnök benyúlt a zsebébe, elővett két fiolát és Rodriguez kezébe nyomta.
– Hát ez meg mi? – kérdezte az újonc.
– Új eszköz – kapta meg röviden a választ Divine-tól és néhány szavas utasítást követően Rodriguez útnak indult a szellőzőrendszerben.
Nagyon meleg volt a szűk helyen. Az utasításokat követve lassan haladt előre, mintha csak macska volna. Az ügyféltér fölé érve meglátta a bankrablókat, amint nagyrészt az épp telefonbeszélgetést folytató társuk köré csoportosultak. Persze azért nem voltak hülyék, pillantásukat a túszokon tartották. Amennyire csak lehetett, föléjük araszolt centiről centire. A fejéhez erősített mikrokamerát beüzemelte, hogy társai is lássák azt, amit ő. Feltette gázmaszkját, majd az utasításoknak megfelelően letörte a fiola tetejét és a szellőzőnyíláson keresztül bedobta a banki ügyféltérbe. A fiola halk pattanással földet ért és a belőle kiáramló „Krasznaja Moszkva” utódjául kikísérletezett „Trojnoj odekolon” márkájú orosz, vegyifegyvernek számító kölni elkábította a rózsaszín húsvéti nyúlnak öltözött rablókat.
