Köbli Szilvia: Hideg zuhany

Renáta nem tudott megszólalni. Döbbenten nézte Zsoltot. Várta, hogy a férfi reagál a hallottakra, de őt legalább annyira sokkolta a dolog, mint a feleségét. Érezte, ahogy a vérnyomása az egekbe szökik és legszívesebben üvöltött volna a tehetetlenségtől.

A tárgyalóteremben nap mint nap tanúsított hidegvére és a „pókerarc”, amivel a kollégái gyakran ugratták, most cserben hagyták. Most nem idegen emberek sorsáról volt szó, hanem a saját jól felépített és megtervezett élete tört darabjaira.

Renátával az egyetemen ismerkedtek meg, nem voltak viharos érzelmeik, de mindig jól megértették egymást. Mindketten biztonságra és kiszámíthatóságra vágytak. Ezekre az alapokra építették fel a közös életüket. Zsolt a diploma megszerzése után egy neves ügyvédi irodánál helyezkedett el, jó kapcsolatainak és megnyerő modorának, meg persze a folyamatos tanulásnak köszönhetően gyorsan haladt előre a ranglétrán. Egy évvel később Renáta is befejezte tanulmányait. Egy külkereskedelmi cégnél lett jogász és még abban az évben összeházasodtak. Mire két évvel később megszületett a lányuk, már a saját belvárosi lakásukban laktak. Az ismerőseik gyakran irigykedve kérdezték, mi az idilli házasságuk titka, ők pedig mindig arra hivatkoztak, hogy a titok a kiszámíthatóságban rejlik. Nem ugrottak fejest egy forró románcba, hanem közös értékekre alapozták a kapcsolatukat. Mindketten tökéletesen elégedettek voltak ezzel az élettel.

A lányuk, Boglárka okos, jólnevelt kislány volt, szülei büszkesége. Zsolt néhány évvel ezelőtt saját ügyvédi irodát alapított, válogatott csapat dolgozott a keze alá. Renáta is a cégben dolgozott, így egyértelmű volt, hogy Boglárka is a családi üzletben képzelte el a jövőjét. Gyakran beszélgettek erről a lány gimnáziumi évei alatt. Bogit nem vonzotta a jogi pálya, inkább a közgazdasági egyetemre jelentkezett. Szülei teljes mértékben támogatták a döntését, de ahhoz ragaszkodtak, hogy tudatosan készüljön a családi vállalkozás bővítésére. A lány komolyan vette a tanulást, örökölte apja jó kapcsolatteremtő képességét és ugyanolyan kitűnő szervezőkészséggel rendelkezett, mint Renáta. Minden adott volt tehát a tökéletes folytatáshoz.

Most pedig itt ülnek, szemben velük a kislányuk, a szemük fénye, akinek szép jövőt terveztek közösen. Mert nem arról van szó, hogy ráerőltették az akaratukat. Nem, dehogy. Mindig is fontosnak tartották, hogy saját döntéseket hozzon, megbeszélték a dolgokat, nem basáskodtak felette. Ha Bogi nem akart franciát tanulni, megértették és hagyták, hogy beiratkozzon egy spanyol tanfolyamra. Ha nem akart már balettre járni, nem erőltették. Csak a keretet szabták meg, azon belül hagyták szabadon dönteni. Nagyon figyeltek arra, hogy ne kényeztessék el, pedig sok mindent megengedhettek maguknak, az ügyvédi iroda sikeresen működött. De azt akarták, hogy tisztában legyen a dolgok értékével. Látták nem egy ismerős családnál, ahogy a túlzott megengedés és féktelen költekezés rossz irányba vitte a gyerekeket. Ők a kezdetektől odafigyeltek a mértékre. Nem halmozták el a lányukat és igyekeztek értékes embert nevelni belőle. Egészen idáig úgy tűnt, hogy sikerrel.

Zsolt még mindig kereste a szavakat. Csak nézte a lányát és a mellette ülő fiatalembert. Nagy levegőt vett, nekikészült a mondanivalójának, majd nagy sóhajjal visszadőlt a székre. Mit lehet ilyenkor mondani? Óvatosan a feleségére pillantott. Az asszony még mindig nagyon csinos volt, az évek múlásával Zsolt egyre nagyobb szeretetet érzett iránta. Igazán jó feleség volt és az üzletben is nagy segítsége. Okos, intelligens, jól bánik az emberekkel és hihetetlen érzéke van a szervezéshez. Persze előfordultak az ő életükben is nézeteltérések, de igazán nagy veszekedések soha nem voltak köztük. Még a házasságuk előtt megegyeztek a számukra legfontosabb elvekben és ami még ennél is fontosabb, mindketten tartották is magukat ezekhez. Régebben, ha lazítottak a kollégákkal az irodából, megnézett egy-egy csinos nőt, némelyikkel flörtölt is, de ennél tovább soha nem ment. Hűséges maradt a feleségéhez és az elveihez. Csodálatos életet terveztek maguknak és ezt nagyrészt meg is valósították. Család, karrier, nyaralás, baráti társaság, minden úgy alakult, ahogy annak idején kigondolták. Most pedig jön ez a fickó, és mindent tönkretesz. Mégis mit képzel magáról? Kicsoda egyáltalán? Honnan vette a bátorságot, hogy feldúlja a tökéletes életüket?

Újból nagy levegőt vett, hogy megszólaljon, de Renáta megelőzte.

– Kislányom, én komolyan örülök a boldogságodnak. Nekünk apáddal mindig az volt a legfontosabb, hogy te azt csinálhasd, amit szeretnél. De ezzel a döntéssel kihúztad a talajt a lábunk alól. Olyan érzés, mintha semmibe vennél bennünket.

– De anyu, hiszen itt vagyok és megosztom veletek a boldogságomat. Azt szeretném, ha velem örülnétek.

– Örülnénk is, csak jobban esett volna, ha előre megbeszéled velünk. Emlékszel, mennyit álmodoztunk, hogy milyen lesz majd a nagy nap, amikor hozzámész ahhoz a férfihoz, aki életed párja lesz? Hosszú fehér ruháról álmodtál fátyollal és azt mondtad, ha valaki rizst merészel szórni a hajadba, azzal soha többé nem állsz szóba.

– Tudom anyu, de olyan hirtelen jött minden. Lacus megkérte a kezem és azt mondta egy percet sem tud várni, azonnal feleségül vesz. Látod, ezzel is bizonyítja mennyire szeret és komolyan gondolja a dolgot – Boglárka szerelmes pillantást vetett a mellette ülő férfira.

Ezt már Zsolt sem hagyhatta szó nélkül.

– Hogy mennyire komolyan gondolja? Ez ám a felelős gondolkodás. Egy hónap ismeretség után feleségül vesz.

– Két hónap – vágott közbe a lány. És ez elég volt ahhoz, hogy tudjam, vele akarok élni. Apa, még sosem éreztem ilyet. Mintha kitágult volna a világ és mi vagyunk a közepében. Tökéletesen összeillünk. Ismersz apa, nem vagyok felelőtlen. Ha nem lennék biztos a dolgomban, nem tenném. Szerelmes vagyok.

– Hát éppen ez az. Szerelem. Jön és megy. Kiszámíthatatlan. Lángoló. Fellobban aztán egyszer csak kialszik és ki tudja, mit hagy maga után.

– Jaj apa, te olyan borúlátó vagy. Szeretjük egymást és ez így is marad. Ezért házasodtunk össze. Sajnálom, hogy nem látjátok mennyire boldog vagyok.

– Dehogynem látjuk kislányom – sóhajtott Renáta. Csak aggódunk érted. És hát igen, nem pont így képzeltük az egyetlen lányunk esküvőjét. Büszkék akartunk lenni rád, ahogy végig sétálsz apád karján a templomon. Meg akartuk hívni a családunkat, a barátainkat, hogy ők is lássanak. Talán önző dolog, de mi is élvezni akartuk a gyönyörű kislányunk nagy napját, részesülni a boldogságodból. Egy kicsit megállni és visszatekinteni az elmúlt évekre, a közös élményeinkre, emlékekre. Ünnepelni téged és rajtad keresztül azt a sok időt és energiát, amit a felnevelésedre szántunk. Nagyon szeretünk téged és fontos számunkra a boldogságod. De ugyanolyan fontos a jövőd is.

– Jaj a jövőm miatt igazán nem kell aggódnotok. Lacus szülei már alig várják, hogy átvegyük tőlük a vállalkozást. Ezért is döntöttünk úgy, hogy abbahagyom az egyetemet és már a jövő hónapban leköltözünk Zalába.

– Na erről végképp szó sem lehet! – ugrott fel Zsolt. Már csak egy éved van vissza, muszáj befejezned a tanulmányaidat. Legutóbb még arról meséltél, milyen új ötleteid vannak a cég külföldi terjeszkedésére vonatkozóan. Most meg kitalálod, hogy elmész az isten háta mögé kecskét fejni? Ez már tényleg több a soknál! Ezért taníttattunk? Ezért volt a sok különóra, magántanár? Ezért építettük olyan nagy gonddal a jövődet? – a férfi arca egyre vörösebb lett.

– Szívem, kérlek, vigyázz magadra – nézett rá aggódva Renáta. – Kérsz egy pohár vizet?

Zsolt csak a fejével intett nemet. Leült, arcát a kezébe temette és próbált nyugalmat erőltetni magára, pedig legszívesebben behúzott volna egy nagyot újdonsült vejének. Általában jól feltalálta magát váratlan helyzetekben, most azonban teljesen kivetkőzött magából. Mélyeket lélegzett, hogy visszatérjen az önuralma.

– Kérem, hallgassanak meg – szólalt meg most az ifjú férj. Nem akarok semmi rosszat. Szeretem Boglárkát. Az első perctől kezdve tudom, hogy különleges lány. Boldoggá akarom őt tenni. Nem elvenni akarok tőle, hanem adni neki. Természetesen nem kecskét fog fejni a lányuk. Vidéken sem csak erről szól az élet. A szüleimnek komoly mezőgazdasági vállalkozása van, nemzetközi kapcsolatokkal. Tejet és tejtermékeket exportálunk több országba. Folyamatosan bővül a piac és a szüleim nem győzik, szükség lenne fejlesztésekre és modernizálásra. Ezért kérték a segítségünket. Bogi nagyon jól tudja majd használni a közgazdasági tanulmányait és fontos munkát fog végezni. Higgyék el nem kecskepásztornak viszem a lányukat.

– Tegyük fel – Zsolt hangja kissé higgadtabbnak tűnt – mondom csak tegyük fel, elfogadom, hogy Boglárka nem a mi vállalkozásunkat fogja erősíteni. Azt még mindig nem értem, miért kell ehhez abbahagynia az egyetemet?

– Azért döntöttünk így, hogy teljes erőbedobással tudjak a munkára koncentrálni. Az nem működik, hogy hét közben az egyetemen vagyok, hétvégén meg dolgozok. Most van rám szükség Lacuséknál, az egyetemet meg bármikor befejezhetem. Csak halasztok egy évet, aztán majd meglátjuk. Ne aggódj apa, nem megyek fejjel a falnak. Hiszen a te lányod vagyok.

Boglárka odament az apjához és átölelte. Érezte, ahogy a férfi feszes izmai kicsit engednek. Most már nyert ügye van. Tudta, hogy az apja haragudni fog, de azt is tudta, hogy ha nem állítja kész tények elé, soha nem egyezne bele, hogy abbahagyja az egyetemet. A házasságról nem is beszélve. Kicsit sajnálta, hogy nem lett szép nagy esküvő, fehér ruhával, ahogy édesanyjával annyiszor álmodoztak róla. De az élet hoz meglepetéseket és rajtunk áll, hogy mit kezdünk velük: elfogadjuk az ajándékot, vagy elutasítjuk és ragaszkodunk korábbi elképzeléseinkhez. A szülei mindig a biztosat, a kiszámíthatót választották. Ő azonban nem ilyen. Szereti a kihívásokat, szeret beleugrani a feladatokba és rugalmasan alkalmazkodva megoldani azokat. Lacus pedig azonnal elvarázsolta. Tökéletesen összeillenek, mindketten vállalkozó szelleműek, nyitottak, ugyanakkor cseppet sem felelőtlenek, bármit is gondol erről az apja. Mindent alaposan megterveztek, csak épp nem vártak annyit a megvalósítással, mint annak idején a szülei. Az egész világ felgyorsult, minden sokkal pörgősebb, haladni kell a változással. Ő tudta mit akar, és remélte, hogy a szülei előbb vagy utóbb elfogadják a döntését.

– Szeretném, ha mielőbb meglátogatnának minket a birtokon és megismernék a szüleimet – használta ki Laci a kissé megenyhült légkört.

– Csodálatos hely, majd meglátjátok. Körös körül erdő van és reggel madárcsicsergésre ébred az ember – lelkendezett Boglárka. – Apa, kérlek, mondd, hogy eljöttök.

Zsolt Renátára nézett, az asszony könnyes szemmel meredt maga elé. A férfi tudta, meg kell tenniük ezt a lépést, ha nem akarják végleg elveszíteni a lányukat. Már higgadtan tudott gondolkodni, agya pillanatok alatt átrendezte a jövőről alkotott képet. Így már nem festett annyira rosszul a helyzet, mint amikor a lánya beállított és boldogan mutatta a karikagyűrűt az ujján. Persze még időbe telik megszokni a gondolatot, hogy a kislánya férjes asszony lett. Ez az alak meg itt…. Erre jobb nem is gondolni. De mindenképpen hasznosabb, ha rajtuk tarthatja a szemét. Boginak be kell fejeznie az egyetemet. Ki tudja, ha tényleg olyan jól menő az a vállalkozás, akár még karriert is csinálhat ott.

Renáta a lányát nézte. Felnőtt nő. Férjes asszony. Eszébe jutott, amikor először vitte óvodába. A törékeny kislány után becsukódott a csoportszoba ajtaja, ő pedig ott maradt a folyosón ugyanilyen könnyes szemmel. Pedig akkor tudta, hogy délután újra a karjába zárhatja, megölelheti, megpuszilhatja, meghallgathatja az élménybeszámolóját. Most meg itt ez az idegen ember, aki öleli, csókolja az ő kislányát. Neki mondja el az örömét, bánatát. Vele osztja meg az életét. Boldog, ez látszik rajta, és ennek édesanyaként valóban örül. Tudta, hogy egyszer eljön majd ez a nap, de egészen másképp képzelte. Azt hitte lesz ideje felkészülni, igen, több időre lett volna szüksége. Vagy akkor sem lenne könnyebb? Ha most nemet mondanak a meghívásra, talán örökre elveszítik őt. Akkor minden hátralévő idő is elveszik, amit együtt tölthetnének. Akkor nem lesz több élménybeszámoló, együtt sírás-nevetés, nem lesz több tervezgetés, álmodozás.

Ránézett a férjére, aki alig észrevehetően bólintott. Hálásan rámosolygott és ő is bólintott.

– Rendben – fordult Zsolt a fiatalok felé. Elfogadjuk a meghívást. A többit majd meglátjuk.

Boglárka előbb az apját, majd az anyját ölelte magához. – Nagyon szeretlek titeket. Ugye mondtam, hogy nekem vannak a legjobb szüleim a világon – kacsintott cinkosan a férjére.

 

Köbli Szilvia
Köbli Szilvia