Janka abban az időben kezdett szétzilálódni, amikor anyja állapota olyan rohamosan romlott, hogy már a munkából is egyenesen hozzá rohant. Elé kellett tenni az ebédet. Igaz, csak az úttestet kellett átszelni. Ez a tél közeledtével egyre veszélyesebbnek bizonyult, mivel időtakarékosságból nem került el a lámpáig. Gondosan elnyomva a lihegést berobbant, ételt melegített (éljen a mikró) és rohanás vissza. Anya már semmit sem tudott egyedül intézni, csak a karosszékében üldögélt naphosszat, ahogy példás nyugdíjashoz illik. A heti egy-két napos látogatásból, amikor a takarítást, bevásárlást szokták intézni, lassan egész napos ügyelet lett. Igaz, ezért költözött a szomszédba… Sajnos anyát már se az olvasás, se a TV nem érdekelte, inkább csak a gyerekkoráról, a szülőfaluról akart beszélgetni. Esténként szinte könyörögve kérte, maradjon nála, de a pihenés érdekében muszáj volt hazamennie. Gyakran fogadta szemrehányás reggel:
– Éjjel kimentem szükségre és nem találtam vissza az ágyba…
Ilyenkor magában próbált érvelni:
– Ha mellette alszom, ezt talán kivédhetem, de akkor holtfáradtan kell munkába mennem… Fiatalon bírtam a gyűrődést, amikor a három kisgyerek mellett jó, ha öt-hat órát sikerült aludni, de már felette is eljárt az idő.
Rágondolni is szégyellt:
– Meddig fogom én ezt bírni?
Úgy döntöttek, hogy egymás kisegítése céljából összeköltöznek lánya négytagú családjával. Szabályszerűen elájultak a tágas, kétszintes ház és annak gyönyörű környezete láttán. A fenti három hálószoba, nappali, konyha két fürdőszobával mesésnek tűnt. Anya újjászületve nézett körül és gondolatban már be is rendezkedett.
István (akivel, cserébe a konyha felújításáért megosztották a jelenlegi házat) elvállalta az új ház kifestését, padlózását, csak anya új fürdőszobája nem akaródzott elkészülni. Egy iparos felvette az előleget, aztán nem mutatkozott. Pedig ismerős ajánlotta, aki aztán alig győzött szabadkozni, hogy sajnos, mégsem ismerte eléggé az illetőt… Mire Janka újabb szakembert talált, jócskán csúszásban voltak. Így anya kénytelen-kelletlen, ideiglenesen hozzá költözött. Hiába próbáltak kényelmesen elhelyezkedni, szegény anya megszenvedte rövidke hontalanságát. Egy reggel ott sírdogált az ágyon, hogy nem találja a fehérneműjét, mert úgy él itt, mint egy hajléktalan csavargó… Valójában csupán a ruhái voltak ideiglenesen egy nyitott dobozban a fiókos helyett. Egy konténerben már az új házhoz szállították minden bútorát, ahol türelmesen várta a kipakolást.
Janka ez alatt az idő alatt alig aludt, nappal meg így sóhajtozott:
– Senkinek sem kívánom, ami izgalmat most pár hónap alatt átéltem!
Szorgalmazta, hogy István fejezze már be a felújítást, és anya fürdőszobája is minél előbb készüljön el. Saját cókmókjának be kell férni az IKEA szekrényekbe. Anya teak bútorával ugyanis hamar megtelt a nappali. Az ő hálószobája pontosan olyan lesz, mint a régi, megszokott volt. Ebből nyílik a kényelmes, saját fürdőszoba egy csodaszép, beülős zuhannyal…
Janka a szomszédos hálószobából azonnal meghallja, ha éjjel segítségre lenne szükség…
Anya lassan behelyezkedett, sokat üldögél az ablaknál és érdeklődve nézegetite ahogy gyerekek és kutyák játszadoznak a parkban. Egyik nap kérte, hozzák már közelebb a karosszékét, mert alig látja, hogy a lánya mit ügyködik a konyhában. Teljesen Jankára hárult a főzés, ami sosem volt az erőssége, és csakis anya kedvéért vetemedett rá. A levesfőzés végképp túlhaladta a képességeit, szerencsére egy falubelije szívesen főzött egy kondérnyi borsólevest!
Hiába próbált anya kedvében járni, több ízben megkapta, hogy:
– Vidd innen ezt a tányért! Jéghideg! – lökte el a frissen főzött ételt.
– Úgy beszélsz velem, mint egy hülyével! – miután Janka háromszor is türelmesen válaszolt a kérdésére.
Janka segítséget keresett és talált. A csoportterápián, átbeszélhették a buktatókat a többi hasonló helyzetű, családtagot ápoló sorstárssal. Janka rádöbbent, hogy nincs egyedül a nyugtalanító érzéssel, hogy már nem igazán szereti az anyját. Türelme, ereje is fogytán, kipihenni sem sikerül a napi gyűrődést, nem lát kiutat. Ekkor egyik terapeuta ötlete nyomán elgondolkodott, hogy mennyiben változott meg anyjához való viszonya? Rádöbbent, hogy anyja sohasem állt őmellé, kétségeit sohasem beszélhette meg vele, egész életében inkább félte, mint szerette. Figyelmeztették, hogy ez már nem a leszámolás ideje, azzal elkéstek. Csak a jelenből lehet kiindulni, a mai helyzetet kell elfogadni.
Anyát az orvos javaslatára, hetente kétszer feltette az öregeket szállító buszra, ami elvitte egy napközibe. Kulcsot is adott neki, de amikor egyszer Janka perceket késve ért haza a bevásárlásból, meglepő helyzet fogadta. Az egyik szomszéd vette észre, ahogy anya az ajtónál tanácstalankodik. Képtelen volt a kulcsot használni…
A kisebbik unokát Janka kísérgette iskolába, amit néha nehezen egyeztetett anyával. Amikor említette, hogy egy tizenhárom éves kislány már egyedül is hazajöhetne, megkapta a magáét:
– A gyerek az én dolgom, te csak törődj anyáddal!
Ennyit egymás segítéséről…
Tavasszal anya már olyan jó állapotban volt, hogy elhatározták, még egyszer, utoljára hazautaznak a szülőfaluba. Janka örömmel vette meg a repülőjegyeket. Két héttel később telefonáltak a napköziből, hogy anya újfent elesett a vécében és bevitték a kórházba! Ott feküdt romokban, törött vállal és az újra eltört csípőcsonttal… Etetni kellett, míg megtanulta a bal kezét használni. Janka a másik lányával felváltva ápolgatta, és már a rehabilitációt is intézte volna, amikor közölték, hogy arra még gondolni is korai. A doktornőnek előadta, hogy repülnének, aki kijelentette:
– A mama jó ideig nem megy sehova, de nyugodtan utazzon el, mert úgy látom, önre ráfér egy kis pihenés.
Mire Janka hazajött, anya egy öregotthonban lábadozott, ahol lassan, céltalanul csoszogott körbe-körbe a járókerettel. Hiába volt minden igyekezet, talpalás, leépült elmével már nem vették fel a rehabilitációra. Janka agyában sokáig csak az zakatolt, hogy anya már sosem tér haza közéjük. Nagy erőfeszítésébe került ezt a tényt feldolgozni, annak ellenére, hogy sosem értették meg egymást igazán. Az élet meglepő fordulat elé állította! Megdöbbentette a felismerés! Hosszas tépelődés, lelkifurdalás után feladta a küzdelmet, felhagyott a vitákkal, szétzúzta az anyjához kapcsoló béklyót! Elengedte és megkönnyebbült. Felszabadult… Eddig elképzelni sem tudta, hogyan éljen tovább anya ellenőrzése, szabályai, tanácsai és a kiszolgálása nélkül. Most, nagymama korban szembesült a ténnyel, hogy mostantól önálló, független, felnőtt élete lehet…
Végre kölcsönösen elengedhetik egymást.
A három csukló- és három csípőtörés után hetediknek anya válla is eltört, amit már nem bírt el a 88 éves szervezet. Ennyi trauma több kis agyvérzést idézett elő, ezek meggyorsították a szellemi hanyatlását is. Mai napig egy közelebbi otthonban éldegél, időközben fizikailag összezsugorodva, a kerekes székbe roskadva várja a reggelit, ebédet, amit hol elfogyaszt, hol nem. Szellemileg annyira leépült, hogy csak pillanatokra villan fel régi önmaga. Talán jobb is így, hogy nincs tudatában ennek a keserves állapotnak.
Janka és a család többi tagja gyakran látogatják és öröm az ürömben, ha akad egy jó napjuk. Elég egy félig értelmes mondat anya szájából, hogy Janka elismerje:
– Már ezért is érdemes volt ma eljönni hozzá…
