Gondolatban elmerengve ülök a közeli tó partján.
Élvezve a fuvallatot látom, ahogy a nap végigcsókol egy lány karján.
Távolról érkező vad veszekedés hangja,
ábrándozásom, s a vízparti idilli képet megzavarja.
Egy nő, s egy férfi között ádáz, kemény csata dúl,
heves szóváltásuk hangja nem csitul.
Felhánynak egymásnak, kocsmázást, szeretőt, borgőzös erőszakot.
Szitkozódásuk lármája jelzi a köztük felgyűlt sok indulatot.
Ahogy ajkukat elhagyják a trágár szavak,
s buggyannak ki, mint vér a kemény vádak,
úgy folynak szét az elmúlt évek hömpölyögve,
a bizalom átlátszó vékony üvegfalát végleg összetörve.
Ám a haragos szócsata köztük kissé csendesül,
amint közelebb érve észrevesznek véletlenül.
Egymástól, s tőlem távolodva lépkednek morcosan,
lesütve tekintetük enyémet, s egymásét kerülve gondosan.
Később e pár viszályán ismét eltűnődve magányosan
vonom a konklúziót, ha megfontolnánk tetteinket, s szavainkat okosan,
s nem rombolnánk szerelmünket, hitelünket szándékosan,
e rövidke földi létünk leélhetnénk boldogan.