Panni jó alvó volt. Azon az éjszakán tengermély álmából nagyon lassan tért vissza, egy folyamatos, kétségbeesett sikoltozás kényszerítette, hogy felébredjen.
A sikoltozás egyre rémisztőbb lett.
Kiugrott az ágyból, de a félelemtől a lábai összecsuklottak alatta. Mire összeszedte magát, és ki bírta nyitni szobája ajtaját, a sikoltozás időnként kétségbeesett zokogásra váltott. – Istenem, mi történhetett?… gondolta, miközben az álmosságtól még kábán kibotorkált az előszobába.
A látványtól földbe gyökerezett a lába.
A WC ajtó kitárva, Mama ott ül, megszólalni nem bír, csak sír, és sikoltozik. És mutogat.
A folyosón, szemben vele egy aranyhörcsög kuporgott, reszketve a félelemtől.
– Egy EGÉR!!! – Hüppögte Mama kissé megnyugodva, hogy már nem egyedül kell farkasszemet néznie a parányi „fenevaddal”.
Panni azt sem tudta sírjon-e vagy nevessen. Előadta mindkettőt. Úgy nevetett, hogy a könnye csorgott. Óvatosan a markába vette a szépséges kis állatkát, közben nyugtatta Mamát, hogy a „szörnyeteg” nem emberevő, jobban fél, mint ő.
Kerített egy nagy befőttesüveget, ideiglenes szállásul Lurdinak. Hírtelen ez a név jutott eszébe.
Eltelt néhány nap, mire sikerült kinyomozni, hogy került hozzájuk a kis hörcsög. Ők egy panelház földszintjén laktak, Lurdi a mellettük lévő lépcsőház 2. emeleti lakásából szökött meg, a WC mögötti szerelőaknán keresztül. Egy kislányé volt, aki már tűvé tette érte az egész házat. Nagy volt az öröme, mikor Panni visszavitte neki kalandvágyó kedvencét.
Telt-múlt az idő, a kislány a szüleivel nyaralni készült. Pannit kérték meg, vigyázzon Lurdira. Mamáék is épp nyaraltak, nem volt, aki féljen tőle, így természetesen elvállalta. Lurdi pár napig jól elvolt. Nézelődött, játszott, szépítgette magát, mikor kiengedték vígan rohangált a függönyökön, bútorokon.
Hanem egy nap nyoma veszett. Nem találták, pedig barátjával felforgatták az egész lakást. Este a TV elkezdett furcsa, sercegő hangokat kiadni, el-el ment a kép. Először adáshibára gyanakodtak. Másnap is ugyanezt tapasztalták, a szomszédoknak viszont nem voltak ilyen problémáik. Lehet, érintkezési hiba. Szerelőt hívtak. Az mindent rendben talált. Javasolta, nézzék meg a vezetékeket, csatlakozásokat. Szétszedték és elhúzták a nagy koloniál szekrényt, ami a dugaljakat takarta.
Megdöbbenésükre ott ült Lurdi, vígan csemegézve az antenna kábel műanyag burkolatát, szétrágva a sokeres sodrott kábel hajszálvékony rézdrótjait is.
Jó, hogy Panni barátja értett az ilyen dolgokhoz, megjavította a vezetéket. Lurdi pedig többet nem lett kiengedve vendégeskedése alatt. De azért sajnálták mikor visszaadták gazdájának, mert megkedvelték a kis csibészt. Lurdi is őket, mert nagyon szomorúan nézett utánuk…
Eltelt néhány év. Panni saját házba költözött, barátjával, akit időközben férjéül választott.
Volt néhány TV-jük. Egy a konyhában, a hűtő tetején. Ami egy idő után elég furcsán kezdett viselkedni. Hol teljesen eltűnt a hang. Hol túlordibált mindent. Hol eltűnt a kép. Hol magától csatornát váltott. Borzasztóan idegesítő volt.
Közben a hálószobai TV füstölni kezdett. Gyors áramtalanítás után a konyhai készülék került a helyére.
Békés álmukat teljes hangerőn bömbölő reklámok szakították félbe. A kikapcsolt TV önállóan visszakapcsolta magát. Tetszés szerint váltogatta a csatornákat. Ha hallgatni akartak valamit Panniék, elhalkult. Ha egy jó film ment, tuti hogy egy golf közvetítésre vagy intimbetét reklámra váltott.
Egy nap a férj úgy felbosszantotta magát, hogy a TV-hez vágta a távirányítót, ami darabjaira hullott. Kihúzta a gép csatlakozóit, és leemelni készült a szekrény tetejéről.
Váratlanul egy vöröses drappos kis gombolyag került elő. Aztán még egy. Aztán még egy és még egy…
Férj meredten állt. Karjai közt a TV. A TV tetején a csipet-csapat. Lurdi és családja. Pofazacskójukból kábeldarabok lógtak, pici gombszemük huncutul csillogott…Lurdi büszkén nézett végig rajtuk.
Az ajtóban megjelent Panni. Nekitámaszkodott a keretnek, gömbölyödő pocakjára simított kézzel.
És csak nevetett, és sírt a nevetéstől, mint azon az éjszakán…
