Kiss Zita: Szülői büszkeség

Alig mert hinni a szerencséjének, amikor pirkadatkor végre rátalált. Örömében vad indiántáncba kezdett, majd hirtelen abbahagyta és lopva körbe lesett. Csendes volt minden. Nem csoda, hiszen a turisták még javában aludtak a faházakban. Egyedül csak az enyhe tavaszi szellő lengedezett, ami hajladozásra késztette az erdei fenyők ágait. Tóbiás szerette ezt a susogó hangot, megnyugtatta. Gyermekként úgy gondolta, hogy szerettei beszélnek így hozzá a szellemvilágból, s látják el tanácsokkal. Az idő múlásával azonban egyre kevésbé hitt már ebben.

Közel 20 év telt el a nagy tűzvész óta, ami a fél várost romba döntötte. Nem csak Tóbiás szüleit ragadta el, hanem az özvegy Faragó fiát is. Mindhárman tűzoltók voltak, s szolgálatteljesítés közben vesztették életüket. Nagyon nehéz időszak volt ez az árván maradt 6 éves fiú és az őt végül örökbe fogadó Faragó számára, de közösen indultak el a gyógyulás útján. Nem volt ám zökkenőmentes ez az út. Nemcsak a szeretteik elvesztését kellett feldolgozniuk, hanem meg kellett találniuk az egymás szívéhez vezető utat is. Nem volt semmi, ami a városban tartotta volna őket, így a közeli erdőben vásárolt telken telepedtek le, egy fenyőkkel és tölgyfákkal övezett tisztáson. Faragó a csörgedező patak mellett építette fel, a saját két kezével, a takaros faházát. Maga készítette el a benti és kinti bútorokat is, s közben bevezette Tóbiást is a fafaragás rejtelmeibe.

Tóbiás naponta innen biciklizett be az iskolába. A beilleszkedését nagyban segítette, hogy szívesen megajándékozta társait a faragott játékaival. Neki nem került nagy erőfeszítésbe az elkészítésük, de a többi gyerek számára különlegesség volt. Később is jól jött ez a tudása, amikor bentlakásos iskolába került, s végül erdésznek tanult. Fontosnak tartotta a szülei hivatását, így önkéntes tűzoltóként is számtalan esetben helyt állt. Ez a tudása jól jött az erdőtüzek felszámolása és megakadályozása esetén is. Sok időt és energiát fektetett a felvilágosító munkába. Nemcsak az iskolásoknak tartott előadásokat, hanem a turistacsoportoknak is, akik Faragó erdei vendégházaiban szálltak meg. Igen, az elmúlt évek alatt a kétszemélyes menedékhelyből egy turista paradicsom lett, ahol fiatalok és idősek egyaránt nyugalomra lelhettek testben és lélekben is.

Tóbiást mindig is hazahúzta a szíve és épp ideje volt, hogy átvegye a stafétabotot fogadott Apjától. Ó, nem! Az öreg Faragó sosem panaszkodott, de már terhére volt a turisták állandó kérdezősködése, az elszállásolásukkal járó teendők, az adminisztrációról már nem is beszélve. Egyedüllétre és pihenésre vágyott. Ha csak tehette, akkor az erdőt járta hűséges vadászkutyájával. Gyakran elsétált a hegy túloldalán lévő forráshoz, amiből a patakjuk is eredt. A közelében állt egy régi, elhagyatott vadászház, ami nagyon tetszett neki. Pontosabban csak elhagyatott volt. Az elmúlt hónap során munkások jelentek meg és elkezdték a felújítását. Nagyon takaros épület lett a végeredmény. Fájt érte a szíve, de ugyanakkor kíváncsian várta, hogy ki fog majd beköltözni.

Tóbiás két hétig titokban dolgozott a terve végrehajtásán. Nem volt könnyű dolga, mert a fogadott Apja folyton rajta tartotta a szemét, mint kölyök korában. A vállalkozással kapcsolatos feladatok átadása és átvétele jól haladt, így Faragó kezdte feleslegesnek érezni a magát. Visszavonulnia nem igen volt hova, mert a vendégek ki- és bemászkáltak folyton. Péntek reggel Tóbiás elkísérte a szokásos sétájára a hegyen túlra. Felidézték az emlékeiket, a közös életük kezdetét, amikor még ketten laktak a tisztáson lévő kis faházban, a számtalan együtt leküzdött akadályt és persze az örömteli pillanatokat.

Egyszer csak a felújított kis vadászház tornáca előtt álltak. A tornácon kézzel faragott pad és asztal volt, sőt a bejárati ajtón is látszott, hogy kézi munka. Tóbiás a zsebébe nyúlt és átadta a ház kulcsait Faragónak. A kerti bútorok és a bejárati ajtó terve azóta foglalkoztatta, hogy megvette fogadott Apjának az összeomlani készülő vadászlakot. Azon a hajnalon, amikor rátalált a hatalmas kidőlt tölgyfára, tudta, hogy a terve végre megvalósul. Faragó nem könnyen mutatta ki az érzéseit, de a szeme könnybe lábadt a büszkeségtől és az örömtől, amikor a faragásokban felismerte fogadott fia munkáját. Magához ölelte és csak annyit tudott mondani: „Köszönöm, édes Fiam!”

 

Kiss Zita
Kiss Zita