Milyen jellegzetességeket mutat az életünk akkor, ha hiányzik belőle – a gondolatokból, cselekedetekből – a bölcsesség?
Ha mindeneket meg akarsz hódítani magadnak, hódolj meg a józan észnek. Sokakon fogsz uralkodni, ha feletted a józan ész uralkodik. Seneca
A bölcsesség elérését általában nem szoktuk olyan célként kitűzni magunk elé, mint például egy diploma megszerzését, vagy egy előléptetést, vagy a családalapítást, vagy mondjuk bejárni Délkelet-Ázsiát egy hátizsákkal.
Miközben minden célunk és a hozzá vezető tervezés és kivitelezés, és az ezen folyamatok közbeni tanulás, tapasztalás, és ezek beépítése a jövőnkbe, a bölcsességünk fontos építőkövei.
Általában minden ember egyre bölcsebbé – tudatosabbá, megfontoltabbá, dolgok átlátási képességében profibbá – válik élete során, ahogy telnek az évek,
- de azért mindannyian ismerünk olyan embereket, akiknél ez mintha valahogy nem működne,
- illetve a magunk bölcsesség-útján is felismerjük olykor (van, aki kevésszer, van, aki sokszor) a bölcsesség ellentétét a döntésekben és a cselekedetekben: a meggondolatlanságot, a butaságot, a hirtelenséget, a figyelmeztető jelek teljes figyelmen kívül hagyását, és az utólagos rádöbbenést arra, hogy a helytelen úton jár(t)unk.
Mit okoz a bölcsességhiány?
Ha valakiből hiányzik a bölcsesség és az arra való nyitottság képessége, az az élete számos területén érezheti ennek hátrányait.
Persze nem biztos, hogy egy meglehetősen zárt elméjű, butaságokat-butaságokra halmozó ember az élete folytonos romjain pont a bölcsesség hiányát azonosítja problémaként, hanem épp ellenkezőleg: a saját belső tulajdonságai hiányának felismerése helyett magán kívül, a szűkebb-tágabb környezetében keresi a felelősöket és a bűnösöket a negatívumokért.
A bölcsesség nem csupán egy erény, hanem egyfajta „navigációs rendszer”, vagy legalább egy belső iránytű, amely segít eligazodni a világban.
A bölcsesség és a belső, megbízható navigációs rendszer hiányában az ember sokszor céltalanul bolyong a saját életében is, és ilyenformán egyáltalán nem csoda, ha nehézségekbe ütközik.
Íme néhány dolog, ami nagyon jellemző tud lenni, ha valakiből hiányzik a bölcsesség, vagyis a belső iránytű – vagy ha nem is hiányzik teljesen, akkor inaktív, vagy totálisan el van kalibrálva:
Rossz döntések sorozata
A bölcsesség hiányában többnyire impulzívan és meggondolatlanul cselekszünk. Ahelyett, hogy mérlegelnénk a lehetőségeket és a hosszú távú következményeket, a pillanatnyi érzésekre vagy a gyors előnyökre fókuszálunk.
Ez anyagi problémákhoz, egészségügyi gondokhoz, balesetekhez, veszteségekhez, csalódásokhoz és más, később megbánt döntésekhez vezethet.
A bölcs ember is hozhat rossz döntést, de olyan nem fordulhat elő, hogy ne tanulna belőle, és egy későbbi helyzetbe ne emelné be a tanulságokat.
Ráadásul hibát egyszer nem ciki elkövetni, hiszen tudjuk, hogy az okos más kárán is tanul, de legalább a magáén biztos: de többször ugyanazt a hibát elkövetni már nemcsak gáz, hanem kifejezetten önsorsrontó, evolúciósan instabil tendencia.
Folyamatos konfliktusok
A bölcsesség segít megérteni másokat, és empátiával viszonyulni hozzájuk. Az empátia és a tükörneuronok szolgálták és szolgálják most is az emberiség túlélését és a civilizációk fejlődését. (Mindig, ha valami brutális visszásságot, igazságtalanságot, ember által létrehozott, kétségbeesésre okot adó helyzetet látsz a világban, ott biztosan hiányzik az empátia, más néven az emberség.)
Empátia nélkül az ember nehezen látja a saját szempontján kívül másokét – gondolj csak a pszichopatákra. Empátia nélkül is lehet élni, de hogyan?
Ha nincs empátia, akkor nincs annak elfogadása sem, hogy a másiknak is lehet saját véleménye és saját érdekei.
Az empátia hiánya, azonnali összeütközéseket kelt, gyakori vitákat, félreértéseket és konfliktusokat eredményez a családi, baráti vagy munkahelyi kapcsolatokban – vagy akár vadidegenekkel kapcsolatban is –, ami aztán enyhébb esetben elszigeteltséghez is vezethet, a legrosszabb esetekben pedig tragédiákhoz.
A bölcs ember kifejezetten empatikus. Méghozzá a saját jól felfogott érdekében!
Nem kell elfogadni mások véleményét igaznak és megkérdőjelezhetetlennek. De azt egy bölcs ember természetesen elfogadja, hogy másoknak saját nézőpontjuk, saját véleményük, saját álláspontjuk, saját életútjuk, saját döntéseik, saját érdekeik vannak, mert ők is autonóm emberek.
Ez az egyéni és emberiség-szintű túlélés és a békés együttélés záloga is egyben.
Lássuk tovább, mihez vezet még a bölcsesség hiánya!
Diszharmóniában a természettel
A bölcsesség hiányával küzdő ember – mert ez bizony küzdelem – nehezen kezeli a stresszt, mert a szervezete alkalmazkodó képességének konkrétan szándékosan ellenáll.
Létezik egy hormézis nevű, már az állatoknál, sőt, biztos vagyok benne, hogy növényeknél, gombáknál és még a baktériumoknál is megfigyelhető túlélő-automatizmus: a hormézis azt jelenti, hogy stressz hatására a szervezet magas szintű alkalmazkodó mechanizmusokat léptet életbe, és a következő stresszes pillanathoz már felkészültebben áll, optimális idegrendszeri terheltséggel.
Ez a “jobb félni, mint megijedni”, és az “ami nem öl meg, az megerősít” elv együttesen.
Az ember a szellemi képességeivel keresztbe tud tenni ennek az automatizmusnak is akár, és olyan helyzetekben képes idegbeteggé, dühössé válni, amikhez a hormézis révén igazából már réges-rég alkalmazkodhatott volna. Ha hagyta volna magának…
Ebből is következik, hogy a bölcsesség nem okosság, meg intelligencia kérdése, mert intelligens emberek kifejezetten szisztematikusan képesek véteni a természeti törvények ellen is, így folyamatosan diszharmóniában élni a természettel. (Ami lehet ténylegesen az anyatermészet, meg lehet a saját testük is.)
A természetnek van egy ciklikussága, mechanizmusa, rendje, és mi ennek szerves részei vagyunk. Lehet ennek keresztbe dolgozni, de annak a bölcsesség hiányán kívül egyébként rövid, beteges élet lesz a jutalma…
Érzelmi kiegyensúlyozatlanság
A bölcs ember ismeri önmagát és tisztában van a korlátaival és persze a lehetőségeivel is – miközben igazán bölcsként lehet a folyamatos komfortzóna tágításon is dolgozni (lásd előző szakaszt a hormézisről).
A bölcsesség hiányában azonban a kudarcok és a kihívások könnyen túlterhelhetik az embert, ami szorongáshoz, feszültséghez, kilátástalanság érzéséhez és fusztráltsághoz vezethet.
A kiegyensúlyozatlanság azt is jelenti, hogy az érzelmi kilengések túlságosan szélsőségesek: hol magasan szárnyalás, hol meg mélybe huppanás a jellemzőek, köztes, “arany középutak” nélkül. Ez rendkívül erőforrásigényes helyzet, amiben megintcsak a gyors öregedés lesz a “jutalmunk”. Végsősoron el fogunk majd jutni oda, hogy a bölcsesség fiatalon tart, és ezt nem viccből mondom.
Látványos romhalmaz
A bölcsesség magában foglalja a tanulás és az önreflexió képességét. Ha valakiből ez hiányzik, az gyakran nem látja be a hibáit, és ez által nem is tanul belőlük, így az élete megreked.
Ez sokszor látszik a fizikai környezetén is, de a testén és az arcán is.
Lehet azt mondani, hogy a külsőségek túl vannak értékelve, de amikor például házat vagy lakás, vagy autót veszel, bizony milliókban számolod a szemmel látható állapot értékét. Miért gondolják egyesek, hogy az ő fizikai valójukra ez nem vonatkozik? Értéke van annak, ha valaki jól fest és a teste jól funkcionál.
Ez így van a te fizikai állapotoddal és a környezeted állapotával is: a belvilágunk lenyomatai kívül is megjelennek. Ha benn káosz van a bölcsesség hiánya miatt, akkor kívül is az lesz.
A bölcsességhiányból eredő megrekedés az életben egyenesen a pusztulás szinonimája, ugyanis a természetben nincs stagnálás: a természetben fejlődés van vagy pusztulás. Nincs köztes állapot.
Tehát amikor látványosan romhalmazok vesznek körbe valakit, akkor valószínűleg onnan hiányzik a működőképes belső navigációs rendszer, vagyis a bölcsesség.
A bölcsesség gazdagítja és megkönnyíti az életet, a hiánya gyakran fájdalmas tanulságokhoz, stresszes helyzetekhez és elpazarolt lehetőségekhez vezet.
Ha rám hallgatsz, persze azt csinálsz, amit akarsz, de szerintem legyél bölcs!
Innen folytatjuk!