Az a piros körömcipő a kirakatban hetek óta megállásra kényszerítette. Orrát az kirakatüveghez nyomva, nagyokat sóhajtva vágyta a fényes, kecses tűsarkú csodát. Ezerszer elképzelte magát, ahogy haját egy kecses mozdulattal hátraveti, kacéran megrázza, majd ringó csípővel, felemelt fejjel elvonul az utána füttyögő férfiak vágyakozó tekintetében fürödve.
Kell egy ruha is. Olyan, ami együtt ring a csípővel, lágy esésű… Még két hónapig gürizek, napi 10-12 órát, de ha kell, éjjel-nappal, és meg tudom venni. Számolgatta magában… Mikor végre a kirakat másik oldalán állt, és kezébe vehette az áhított csodát, azzal kellett szembesülnie, nincs a lábára való méret. Ha kisebbet vesz, úgy jár, mint Hamupipőke mostohatestvére, le kell vágnia a sarkából, vagy a lábujjából, vagy a bütykéből… Brrr…a hideg is kirázta a gondolatra. Ha nagyobbat vesz, ki tudja tömni az ujjai és a cipő orra közti rést. Gyorsan döntött. Megvette a 3 számmal nagyobb fényes, piros tűsarkú körömcipőt.
A szemközti áruházban napokkal ezelőtt eltetette azt a muszlin csodát, amiben a csípőringatást el tudta képzelni. Fel se próbálta, csak fizetett. Vett hozzá néhány kiegészítőt, el is költötte a spórolt pénzét, az utolsó vasig. De boldog volt végre.
Otthon izgatottan kicsomagolta, simogatta, babusgatta kincseit. Megfürdött, leborotválta magát mindenhol, finom parfümöt fújt magára. Frissen mosott- szárított hajára hosszú, vörös parókát húzott. Kilakkozta a körmeit, kisminkelte magát, közben együtt dúdolt a CD-ről üvöltő kedvenc énekesével.
És eljött a várva várt pillanat! A kitömött körömcipő billegett egy kicsit a sarka alatt, de elég nagy volt, hogy kényelmesen tartsa bütykös lábait. És akkor jöhet a fő attrakció, mosolyodott el magában.
A habos- fodros ruhaköltemény azonban, ahogy felemelt karokkal belebújt, ahelyett, hogy lágyan aláomlott volna, elakadt a hónaljánál, a ruha nyakrészén is alig bírta átpréselni a fejét, a paróka miatt. Ráncigálta jobbról, ráncigálta balról, de a szűk derékrészen nem bírta átpréselni magát, beszorult. A paróka rászorult a fejére, a ruha nyakrésze szorosan a torkára simult, a hosszú haj hátul beakadhatott valami zipzárfélébe, és feszítette hátra a fejét. Fuldoklott. Kétségbeesetten rohangált föl-alá, mert már a kezeit is csak a feje fölött tudta tartani.
A ruha nem moccant, se levenni, se belebújni nem tudott. Ráadásul feldúltságában felgyűrte a szőnyeget. A csodás tűzpiros topán tűsarkai beleakadtak a szőnyegbe. S ő teljes lendülettel belecsapódott a gardróbszekrény földig érő tükrébe. Közben röptében lesodort ezt-azt. A nyitva felejtett körömlakkot, a vízzel, virággal teli vázát, a kakukkos órát…a csipkefüggöny volt a ráadás, amibe sikerült belekapaszkodnia. És maga köré tekerni. A tükör cserepei összeszabdalták. A függönykarnis nem bírta tovább a súlyát. Leszakadt. Régimódi fa karnis volt. A rúd lezáró gömbje orrnyergen találta.
Sírt. Mozdulni nem tudott, taknya-nyála-könnye-vére- szemfestéke, elkenődött vörös rúzsa horrorivá varázsolták arcvonásait. Esés közben egyik topánkája elszabadult, a bejárati ajtóig meg sem állt.
Ebben a pillanatban az üvöltő CD zaján keresztül is meghallotta azt a hangot, amire végképp nem számított, és aminél borzalmasabb már nem történhet ezek után.
Kulcscsörgés. Felesége, Ann és a gyerekei. A reptéren derült ki, hogy csődbe ment az utazási iroda, amelyik a nyaralásukat szervezte. Azt a nyaralást, amelyet ő sürgős munkára, bokros teendőire hivatkozva csak nekik fizetett be. Felesége az ajtót alig bírta kinyitni a méretes piros tűsarok alászorult. Szívéhez kapott, megcsalásra gyanakodott. A gyerekeket gyorsan a szomszéd nénire bízta. Aztán felfegyverkezett. Fakanál, húsklopfoló, szeletsütő, bugylibicska, kisolló, sodrófa, amit csak a sokzsebes nadrágjába be tudott gyömöszölni. –Na, megállj te ribanc, gondolta. Most kicsinállak!
Óvatosan bekandikált a hálószoba nyitott ajtaján, s hogy a megcsalást dokumentálja, bekapcsolta a mobiltelefonja kameráját. A látvány minden képzeletét felülmúlta. Élete párja, Brumimacija, Édesférjecskéje, Angyalbögyörője kicsavarodott pózban „ült” a gardróbszekrény törött tükörcserepei között. Egyik 45- ös lábán piros tűsarkú körömcipő (a másik volt az ajtótorlasz), kezeit magasban tartva, hernyóként bebábozódva egy csodaszép muszlinruhába és a csipkefüggönybe, fején elcsúszott, beszorult hosszú, vörös paróka. Körmei kilakkozva, sírástól folyt taknya-nyála- könnye-vére, szétkenődött szemfesték, elkenődött rúzs…
Ann először nem is tudta melyik „fegyverével” kezdje az elégtételt. Inkább sírt. És nevetett. És sírt…Gondolkodni nem tudott. A bizalom, mely erős kapocsként fogta össze életüket, egy szempillantás alatt semmivé lett. Lassan előhúzta egyik zsebéből a bugylibicskát, másikból a sodrófát, és elkeseredetten lépett a férje felé…
