Felszálltam a 28-as villamosra a végállomáson, a Népszínház utcában. Leültem egy sarokban, ahol egy ember már ült velem szemben és rejtvényt fejtett. Elhelyezkedtem, táskám az ölemben, elővettem egy kis üveg vizet, ittam egy kicsit, nézelődtem. Majdnem a végállomásig kell mennem.
32 éves múltam, agglegény vagyok. Szakmám szerint villanyszerelő. Amíg a faluban, anyám házában laktam, sokszor hívtak mindenféle idényjellegű munkákra, segíteni házépítéskor, felújításkor, meg, Pestre, ha akadt munka, pl. klímaszerelés. Erős vagyok, azt is mondják, megbízható.
Még szinte gyerekek voltunk, mikor egymásra találtunk Kispulisszal. Az első perctől úgy éreztük, együtt fogjuk leélni az életünket. Akkoriban családi okból kollégiumban lakott, ami Ormosbányán volt, és tagja lett a kollégiumi színjátszó körnek. Egyébként Kazincbarcikán éltünk, ő odajárt suliba, én Miskolcra.
Első élménye a ringatózás volt. Ha kísérte is valami dallam, az nagyon halkan – inkább csak sejtelmesen érezhetőn – szűrődött be hozzá. Ahogy növekedett, egyre határozottabban hallotta a szeretet-hangú dalocskákat. Rájött, hogy erősebb rugdalózással előhívhatja, megrendelheti az életét megszépítő, biztonságos nyugalmat adó hangokat. Hirtelen egyetlen, végtelen görcsbe fordult a lénye. A szinte kibírhatatlan nyomást felváltotta…
Kovács Ágoston általános iskolai zenetanár volt. Édesanyja hatalmas reményeket fűzött hozzá, és nagyon szerette. Sokszor táncolt vele a szoba közepén. Magasra emelte az apró gyermeket vidáman billegtetve, miközben egy maga fabrikálta suta kis dalocskát dúdolt.
Szinte a múlt ködébe veszett már az a családi legenda, miszerint már akkor táncolt, amikor lábra állt. Van annak már jó ideje…., de hány éve is? Ráncolta erősen a homlokát, hogy kiszámolja…de mindig eltévesztette a számolást.
Hiába mondta az Indiából származó barátnője, hogy a döntése meghozatalakor hallgasson a belső hangjára, ő bizony nem hallott az ég világon semmit. Pontosabban olyan hangzavar uralkodott a fejében, hogy fogalma sem volt arról, közte van-e az a bizonyos belső hang. Már napok óta nem aludta végig az éjszakát, így a kialvatlanság is fokozta a…
Még egy utolsót lüktetett a nyár. A napsugarak igazán kitettek magukért, majdnem harminc fokig melegítették fel a levegőt, ami aztán az este közeledtével gyorsan le is hűlt. Julis néni dühösen csapta be a szobája ablakát. No, nem azért mert fázott.
Ritmust hallok. Egy rendezvényen ülök. Most épp ovisok lépnek a színpadra, és felcsendül a Még azt mondják, nem illik a tánc a magyarnak című Nox feldolgozás, annyira jó az ütem, olyan édesek a gyerekek és a lábfejem csak úgy jár. Ütemre, már a sarkammal is dobolok, te jó ég, már a térdemig ér a…
A nő egy fapadon ül a gyönyörű folyó partján egy kis park szélén a késő délutánban. Bejárta a fél várost feladatai intézése közben. Sikerrel járt. Örül. A jutalom a padon való mélázás. Most megpihenve azon gondolkodik, hogy az idő, amit egy helyben töltünk, s azt mondjuk: itt élünk, az az ő esetében mit is jelent….
Égő barna szemű lány áll a fekete zongora másik oldalán és a szőke göndör fürtöket nézi, amelyek egy fejhez tartoznak. A fej kicsit a billentyűk felé fordul, a kezek megállás nélkül szaladgálnak a billentyűkön, gyakorol. A fiú számára a világ most fekete és fehér billentyűkből áll, nem látja, csak érzi, a vele szemben álló…
Robogott a vonattal. A könnycsepp lassan, de biztosan indult meg lefelé napbarnított arcán. A szeme mosolygott, a könny azonban mást mutatott:
„Amikor elfogadod azt, ami van, akkor minden pillanat a legjobb!” (Eckhart Tolle) Hányszor fordult elő az életedben, hogy megígértél magadnak valamit és nem tartottad be? Hányszor fordult elő az életedben, hogy megígértél másoknak valamit és nem tartottad be? Vannak olyan emberek, akik ma már nem is ígérnek senkinek semmit, csak teszik a dolgukat. Jó esetben…
Sziszumiszu – az igazi nevét sosem tudták meg – egy forró nyári napon került Pankáékhoz. Anya és Panka vásárolni mentek egy használtruha boltba. Anya, hogy Pankát lekösse, a plüssös gondolából kikotort néhány állatkát és odaadta neki játszani, amíg ő válogatott a ruhák között. Amikor végeztek, Anya vissza akarta tenni a játékokat, de Panka megmakacsolta magát….
2070. július 15. Szép a reggel, mint mindig. Szikrázik a felkelő nap, ragyog minden a harsogó élettől. Duzzadó erőtől tündökölnek a virágok. Az épületek ablakai visszaverik a korai sugarakat, és a fényt megtöbbszörözi csillogásuk. Csak egy nagyon kicsit más. Mi már megszoktuk. Egy árnyalatnyi halványzöld van a fényben. Ettől minden szokatlanul élőbbnek érződik. De csak…
Együtt nőttek fel. A legjobb barátok és félig-meddig rokonok voltak. Ugyanaz a lány tetszett nekik kamaszkorukban. Végül Zita Bencét választotta, de megmaradt a hármas fogat. Együtt végeztek a Testnevelési Főiskolán. Bence tanítani kezdett egy vidéki középiskolában, ám Zitának merészebb álmai voltak. Már kiskorától az olimpiára készült – miután neve jelentése: gyors, sebes – is erre…
Béla, te, hallod-e? Jer, ölembe ízibe! Jer, ölembe, ha azt mondom! Jer, de rögtön, rontom-bontom! Mit ígértél te nekem? Hogy bekötöd a fejem! Mikor leszek feleség? Nekem ennyi nem elég!
Mikor John négy évvel ezelőtt nyugdíjba ment, egyszerre szakadt rá a mellőzöttség érzése. – Nem fogom kibírni a megszokott ritmus és a többiek nélkül – mondogatta a reggelinél. Céltalan, üres arckifejezéssel bámult ki az itt-ott légypiszokkal tarkított konyhaablakon. Tekintete áttörte a télikert vastag üvegét , de a zöld ponyvagarázs megálljt parancsolt a réveteg mélázásnak….
Reszkető kézzel hajtogatta szét a megsárgult levelet. Nehézkes mozdulatokkal tudta csak kiszedni a borítékból. A hajtások mentén már elrongyolódott a vén papír, helyenként olvashatatlan pacává folyt szét a tinta. De ő minden sorát, minden betűjét kívülről tudta. Tudta, mert ezerszer elolvasta, tudta, mert ő írta.
Esküdj – Esküdj, hogy nem mondod el senkinek! – remegett a hangja az izgatottságtól. Úgy pislogott rám, mintha az élete függne tőle. Hát, egy kicsit talán igaza is volt. – Jól van na, nem mondom el senkinek! – válaszoltam kelletlenül. Az adott szó kötelez, ugye. Pedig az osztályban megpukkadtak volna a lányok, ha tudnák…
Lepedők a napernyők alatt Vihar volt az éjjel. A hullámok még haragosan csapkodták a partot. Lassan majd visszahúzódik a víz, közeledik az apály. Kicsit hűvös még a hajnal. Didergőn pulóverbe bújt, feltűrte a nadrágszárát, sétálni indult a homokos fövenyen. Gondolt egyet, kibújt a cipőjéből, összekötötte a fűzőket, aztán átvetette a vállán. Kibontotta nemrég gondosan…
Emese összetörve roskadt az ágyra. Minden, amiről azt hitte, hogy az övé, amit hosszú évek szívós munkájával felépített, egy pillanat alatt kártyavárként omlott össze. Úgy érezte, vége. Nincs már ereje továbbmenni. Élete munkája maga alá temette. Ráborult az ágyra és zokogott. Maga sem tudta mennyi idő telt el így. Órák is talán. Mikor a könnyei…
Ígéret Úristen! Végre itt vagyok megint. Évekkel ezelőtt is jártam már e helyen, de igazán maradnom akkor még nem lehetett. Hosszú ideje várok már arra, hogy újra itt lehessek. Itt annyira tökéletes. De neki soha nem alkalmas. Mindig van valami, ami fontosabb. Karrier, haverok, buli, fanta …
Az Ígéret Földje Mottó: „Vissza-előre egy-idő az út – ki is, be is szorítóba fut. Most itt van! Ott! Kört fut meg a Görbe, s ha kívül vagyok, befog újra a körbe.” (Ibsen: Peer Gynt)
Cica pillangó és Kutya pillangó, vígan repdestek a rét felett. Gyönyörködtek a sok színes virágban. Csodásak voltak a reggeli napsugárban, szikrázva csillogott rajtuk a harmat. De nem volt kedvük leszállni, csak kicsit lejjebb repültek, és ráültek, egy épp időben arra sétáló ismerős, kis, pufi, bárányfelhőre. A felhőcske tovább vitte őket a közeli völgy felé. Érdeklődve…
Luca alig aludt az éjjel. A takaró alatt várt tágra nyílt szemekkel. – Ma van a születésnapom. Nem szeretem, amikor mindenki velem foglalkozik – mondta magában. Luca mások szemében magának való lány volt. Kócos, szeplős, gyakran undok. Arra vágyott egész életében, hogy valaki igazán közel legyen hozzá, hogy valaki úgy szeresse, mint senki más ezen…
A palota ajtaja tárva nyitva állt, hogy a tengeri szellő kereszthuzata jobban átjárja a baldachinos ágyat. Az udvar lakói izgatottak voltak, várták, hogy a király és a királyné megjelenjek a pulpituson és kihirdessék az eredményt.
– Már megint olyan szomorú vagy! Mit mondanak a felhők? – egy puha kéz simogatta meg Lily arcát és a vállaihoz hozzásimult egy vékony, magas lány, akinek szőkés barna haja eltakarta pólója vállpántjait. Az ismerős virágillatra a nőt elöntötték az emlékek, de a szokásnak rabjaként arcára mosolyt kényszerített, igyekezett természetesnek látszani, nem túl vidámnak és…
Megkapta az engedélyt. Szerdán kell jelentkeznie a szülőotthonban. Zita öntudatlanul, a kezét a hasára szorítva, kóválygott két napig. Szerda reggelre megvilágosodott benne, hogy mégsem képes megölni a két hónapja megesett erőszak gyümölcsét. Lesz, ami lesz, vállalja! Anya lesz!
Álmomban megint repültem. Magas szikláról elrugaszkodva emelkedtem egyre feljebb. Alattam végtelenül terült el a jól ismert táj. Folyó, erdők, mezők, völgyek, hegyek.
Laura ma korán végzett, mint minden pénteken. Megkönnyebbülten lépett be a lakásba. Táskáját lazán felakasztotta, és a kulcsok is a megszokott helyükre kerültek. Ma valahogy sokkal szebben sütött be a nap a szoba ablakán, mint eddig bármikor. A lakásnak még a levegője is más volt. Olyan szabadság illatot árasztott.
Csak forgolódik, nem mer visszamélyülni az álom előbbi rémült ébredéséből. Természetesen, nem hisz abban, hogy jelentése van, de mégis… Mit jelenthet? Első fázis.
~ Vigyázat, a szöveg valós elemeket is tartalmaz ~ A két barátnő ül a belvárosi kávézóban, lassan és megfontoltan kevergetik a feketéjüket. Az egyikük felajzottan mesél, hol hatalmas gesztusokkal, hol csendes, ijedt tekintettel magába roskadva; míg a másik átélve a hallottakat, értőn figyel és bólogat.
– Az álmok furcsa dolgok – mondta a barátnőm egyik nap, amikor arról meséltem neki, hogy kora reggel egy rettentően riasztó álomból ébredtem, amelytől az óta sem tudok szabadulni.
Az egész házban sötét volt, csak az utcai lámpa fénye derengett be az ablakon. A férfi a hűtőszekrény előtt ácsorgott, majd kivette a piros fazekat, s tejet öntött egy mázas bögrébe. Miután feltette a főzőlapra, átballagott a fürdőszobába egy törülközőért.
Pirkadt. Szép nyári nap ígérkezett. A többiek elindultak rég, a kakasszó már kinn érte őket a határban. Aratás ideje van. Megitták a kupica pálinkát, ettek pár falatot. A férfiak fenték a kaszát, a nők kötényt kötöttek, s kendőt a fejükre. Mire a nap első sugara felbukkant az ég alján, halk nótaszó mellett húztak a karok,…
A férje hangjára ébredt: – Jó reggelt! Nem fogsz elkésni? Nem szólt semmit, csak kitápászkodott az ágyból, már megint úgy ébredt, mintha agyonverték volna. Gyorsan ivott egy kávét, a párja a konyhában érte utol.
– Jaj ne még! Az nem lehet, hogy már reggel van…– motyogta magában Angelika az álomtól még kábultan. Próbált újra elszenderedni és visszatérni édes álmába, de az ébresztőóra hangos, kellemetlen berregése szinte belerántotta a reggelbe.
Remegett a horizont. Csigalassúsággal vonszolta magát a poros úton. A nyelve feltapadt a szájpadlására. Nyelni is alig tudott. Órák óta nem ivott. A kulacsa belül szinte porzott. Úgy pontosan, ahogyan a torka is. Por az úton, por a torkában, por a kulacsban. Hirtelen felröhögött.
Lágyan cirógatja a vállam, a hátam, finom csókot lehel fülembe. Átölel, magához húz. Ó, de régen vártam már erre a pillanatra. Bárcsak ez a perc örökké tartana. – Gondolta Zsuzsa, amikor Ádámmal eggyé váltak.
Eve kisgyerekként is folyton álmodozott. Imádott olvasni. Belefeledkezett egy-egy könyvbe, elutazott távoli tájakra, veszélyes kalandokra, szerelmes volt, gyűlölt, meghalt, feltámadt, új barátokat talált, megküzdött az elemekkel, ismeretlen helyeket fedezett fel, megkereste a kalózok kincsét, vitorlás hajón volt tengerész, vagy épp az űrben száguldozott. Nem volt határ, nem volt lehetetlen. Tini korára felfalta a fél világirodalmat….