Tóthné Erdei Gyöngyi: Anyai örömök

A kezébe vette a csecsemőt és földöntúli boldogság járta át a szívét. Nem hitte el, hogy ez lehetséges! A lehetetlen mégis lehetséges! Anya lett! Ez a csöppség itt a kezében az ő pici fia. Hány évig reménykedtek, hogy majd csak összejön a baba, de nem sikerült. Mindent kipróbáltak, minden tanácsot megfogadtak, lombikprogramon is voltak többször is. Nem sikerült, pedig mindketten nagyon akarták. Réka és Tamás nagyon szerették egymást, de legalább egyetlen pici élettel érezték volna teljesnek a családjukat. És most végre itt van!

Réka gyengéden tartotta a karajiban a kisfiút, aki nyugodtan, egyenletesen szuszogva aludt és teljes biztonságban érezte magát. Réka nem tudott betelni vele. Csak nézte, nézte és az örömkönnyek csak gyűltek a szemében, amíg le nem gördültek az arcán. Tamás ott ült mellette és ő is a kicsi fiút nézte meghatódva. De hát ő férfi, ő nem sírhat. Átölelte felesége vállát és együtt nézték a csecsemőt tovább. Mennyit tervezgették, hogy milyen lesz ha megérkezik, mit fognak az első nap csinálni. Minden készen állt a kisfiú érkezésére: a szoba, a bababútorok, a babaruhák, még a játékok is, amikkel csak két-három év múlva tud majd játszani.

„Milyen apró kezei vannak, és a lábacskái folyton mozognak még így is, amikor alszik. Biztos jó focista lesz belőle! De ha nem, az sem baj.” A lényeg, hogy itt van és az övék – gondolta a büszke apa, miközben az apró lábakat simogatta.

Réka szeméből egy könnycsepp a baba arcára csöppent, mire a kisfiú mocorogni kezdett. Kinyújtotta apró végtagjait, nyújtózkodott egy nagyot, és kinyitotta a szemeit. Egyenesen Réka szemébe nézett. Réka gyengéden letörölte a könnycseppet a pici pofiról és mosolyogva beszélni kezdett hozzá. Csak suttogva, mert még a hangjával sem akarta megijeszteni a csöppséget.

Egész nap ölbe fogta a kisfiút. Na, nem azért, mert nyűgös lett volna! Nem akarta letenni. Nem akart megválni tőle egy percre sem. A férje is mindig körülöttük forgolódott. Mindent a helyükbe vitt, amit csak kért Réka. Ahányszor elment mellettük, Tamás mindig megsimogatta a kisfiú fejét és puszit nyomott Réka arcára is. Nagyon boldogok voltak.

Másnap vidékre utaztak bemutatni a kisfiút a családnak. Réka szüleinél gyűltek össze és már ők is alig várták, hogy lássák az új családtagot. Amint megérkeztek egymás után jöttek a kérdések a rokonoktól, és mindenki meg akarta csodálni az ő pici fiúkat. „Jaj de aranyos! Milyen picike! Nem fog megfázni? Mutasd nekem is! És hogy hívják?”

„Bence a neve. Így nevezte el az édesanyja és mi megtartottuk ezt a nevet, pedig azt mondták megváltoztathatjuk, ha akarjuk.”

Réka mindenkinek megmutatta Bencét, de nem adta ki a kezéből a kisfiút és ezt mindenki meg is értette. El sem hitte, hogy éppen karácsonyra kapták meg. Nyáron mentek el az örökbefogadást intézni, és akkor azzal „biztatták” őket, hogy több évbe is beletelik, mire kaphatnak egy csecsemőt. Mégis itt van Bence. „Ő a mi legszebb karácsonyi ajándékunk!”

Tóthné Erdei Gyöngyi
Tóthné Erdei Gyöngyi