Álmomban megint repültem. Magas szikláról elrugaszkodva emelkedtem egyre feljebb. Alattam végtelenül terült el a jól ismert táj. Folyó, erdők, mezők, völgyek, hegyek.
Nem tudom, a valóságban létezik-e ez a vidék, de én már jól ismerem, hiszen számtalanszor repültem el fölötte. Tudom, merre kanyarog a folyó, hol ér véget az erdő, és ha lejjebb ereszkedem, az erdő szélén őzeket is láthatok. Néha csapatostul legelésznek, máskor egymás nyomában futva vágnak keresztül a tisztáson.
Tudom milyen, amikor hó borítja a tájat és a természet mély álmát alussza. Az állatok rejtekükbe bújnak és csak ritkán merészkednek elő élelmet keresni, ami nem egyszerű feladat a fagyos hidegben. Felülről nézve a táj télen is gyönyörű, a fehér hótáblákat csak az ilyenkor is kanyarogva futó folyó látványa szakítja meg. A hideg, tiszta levegő jólesően vág az arcomba és bár érzem a fagyos fuvallatot, mégsem fázok. Pedig csak egy egyszerű, fátyolszerű köpeny van rajtam, mint mindig, amikor repülésről álmodok.
Télen-nyáron ugyanabban a fátyolköpenyben szállok az álombéli táj felett. Érzem a felettem elsuhanó madárraj keltette légáramlatot, hallom a hangjukat. Milyen kár, hogy nem értem, mit mondanak egymásnak! Ez a gondolat csak másnap reggel jut eszembe, ahogy visszaemlékszem az álmomra. Ott a felhők felett lebegve nem gondolok semmire. Csak élvezem a repülést és csodálom az alattam változó tájat. Minden tökéletes. Én is az vagyok. Nem gondolkodok, csak érzek, észlelek és elfogadok.
Nyáron a folyó keskenyebbnek tűnik, a tisztások és rétek felett por száll, az erdő sűrű zöldje kissé megfakul. Az állatok ilyenkor a meleg elől keresnek menedéket. A levegő szinte remeg a hőségben. Távolabb a hegyek minden évszakban változatlannak látszanak.
Évekkel ezelőtt álmodtam ezt először. Eleinte ritkán, majd egyre gyakrabban tettem utazást a felhők felett. Élveztem a lebegést, ahogy könnyedén és természetesen elrugaszkodok a szikláról, majd szállok egyre magasabbra. Ha meg akartam nézni valamit, lejjebb ereszkedhettem, vagy feljebb emelkedhettem. Mindent éreztem, láttam és hallottam magam körül. Része voltam a természetnek, ugyanúgy mint a fák, a folyó, a madarak.
Régebben sokat gondolkodtam rajta, mit jelenthet az álom. Talán az állandó szabadságvágyam tükröződik benne? Vagy a természet szeretete? Végül úgy döntöttem, nem keresem az okot, csak élvezem a repülést.
Az életem ebben az időszakban elég siralmas volt. Utáltam a munkám, de nem akadt jobb. A kapcsolataim sorra kudarcot vallottak. Nyűgös voltam és elkeseredett, a napjaim csak a túlélésről szóltak. Egyedül a repülés hozott számomra felüdülést. Minden este azzal a vággyal feküdtem le aludni, hogy újra repülhessek. Igen ám, de ebben az időszakban megritkultak az álmaim. Minél jobban akartam, annál kevésbé sikerült irányítanom az álmot. Kétségbeesetten próbálkoztam esténként koncentrálni, de hiába. Lassan rájöttem, ha görcsösen ragaszkodok hozzá, hamarosan elveszítem. Megpróbáltam hát nem gondolni rá, ami elég nehéz feladatnak bizonyult. Esténként olvastam, hogy elvonjam a figyelmemet a gondolataimról. Rászoktam az esti meditációra és napközben is igyekeztem elfoglalni magam. Ez működött, az álom visszatért és minél lazább, könnyedebb voltam az életben, annál gyakrabban álmodtam újra a repülésről.
A felismerés szárnyakat adott a földön is és lelkesen vetettem bele magam minden olyan tevékenységbe, amit felhőtlenül tudtam élvezni. Beíratkoztam egy rajztanfolyamra és hamarosan gyönyörű alkotások kerültek ki a kezeim közül. A tanfolyamon megismertem egy lányt, aki elhívott egy táncos önismereti órára. Ami ott történt velem, azt nehezen tudom szavakba önteni. Eleinte fura érzés volt megnyílni mások előtt, de néhány alkalom után annyira feloldódtam, hogy megéltem a táncban a repülést. Óriási élmény volt. Nagyon mélyről tört fel bennem az érzés és hihetetlenül felszabadított. Táncoltam és szálltam egyre magasabbra, szabad voltam és része a nagy egésznek, ugyanúgy mint az álomban.
Az életem hatalmas fordulatot vett. Bár a munkám továbbra is unalmas, megpróbálom a legjobbat kihozni magamból. A barátaim ámulva kérdezgetik, mi a titok, amitől ilyen jól érzem magam a bőrömben. Ilyenkor csak mosolygok és azt válaszolom: a repülés.
